Egy anime fan iskolás lány :)

Sziasztok. Többé-kevésbé megkomolyodva, de visszatértem. Néha találhattok sztorikat.

Majdnem, majdnem, majdnem, de nem

Üdvözletem.

Azt hiszem a macskakrol.blogger.hu napja már régen leáldozott.

Új oldalamon megtalálhattok, amit úgyszint a bloggeren hoztam létre, bár ott már csak történetek lesznek.

Megértéseteket köszönöm, szép álmokat kívánok nektek.

A beígért történetek - Csapó 1

(Előre megjegyzem, hogy olykor a cím nem kapcsolódik a történethez.)

Mert az élet szép akar lenni

- Feladod végre? - A szokásos, gúnyolódó hangsúlyt felváltotta a jéghideg, nemtörődöm stílus.

- Nem.. Még nem. A ,,feladom" szó jelentését nem ismerem.

- ... - meglepően lelombozódott arccal csapta neki kardját a minket körülölelő romos raktár falainak, majd lassan elkezdett megindulni az ajtó felé. - Viszlát. - és az ajtó már csukódott is mögötte, engem hátrahagyván, véresen a földön.

Mégis feltápászkodtam, és elvonszoltam magamat a raktár sarkába. Ott ültem, ahol üres tekintettel bámultam előre, miközben egy véres ruhadarabbal szorongattam a bal karomat, ugyanis a hatalmas sebből csak úgy ömlött a vér, és nem tűnt úgy, hogy el fog állni. Észrevettem a véremtől már régen vörös színben pompázó kardot, amit ez a bizonyos személy különlegesnek titulált.

- Pedig azt mondta, fontos neki az a kard. Persze. Olyan fontos, mint a barátságunk;  ott hagyhatjuk őket a sarokban. És lám, a karddal ugyanarra a sorsra jutottunk. Csak ülünk és porosodunk...

Ennek már öt éve. Jelenleg boldognak mondható életet élet, az egyik legjobb női kardforgatóként, mégsem hagy nyugodni ez az eset. Színtisztán emlékszem a vérszomjára, aminek köszönhetően nem egyszer megvágott, a hideg, érzelemmentes  szavaira, az én obszcén szavakat tartalmazó gondolataimra, és a lelombozott tekintetére, ami nem kicsit lepett meg. Mindig mosolygós volt, életvidám.

- Nem értem... - dőltem le a fűre, sóhajtások közepette. - Vajon fogunk még találkozni?

- Gyere már, Artemis! Itt az újonc.

- Megyek már. - fújtattam egyet, majd egy laza mozdulattal felálltam, miközben könnyes búcsút intettem napozóhelyemnek.

Siettem Al felé. Ott állt mellette az újonc. Mivel a látásom nem tökéletes, csak kb. 6 méterről vettem észre, hogy ki az.

Ismerős volt. Nagyon ismerős.

Ő volt az. Biztosan ő volt az.

Mielőtt viszont még egy szót kinyögtem volna, rémültségemben összeestem.

 

Dö end.

Nos, ez is egy éjszakai szösszeneteim közül. Még van kb 3-4 a telefonom mélyén, amiket majd valamikor kiposztolok. Remélem élveztétek ezt a pár sort.

Jó éjt, álmodjatok rémeket, illetve szépeket. :)

Visszatérés csapó 5

Sziasztok. Hosszú ideje már, igaz? :)

Elgondolkodtam.

Elgondolkodtam mindenen, ami szóba jöhet. Blogszüneteltetés? Törlés? Esetleg... Visszatérés?

Természetesen az utolsó mellett döntöttem.

Eszembe jutottak azok az idők, amikor csillogó szemekkel vártam a látogatókat.

Eszembe jutottak azok az idők, amikor a fogalmazásom még a földdel egy szinten volt.

Mégis, megint itt vagyok.

Gondolom, sokan láttátok régi posztjaimat is, minden egyes korszakban más hangnemben, stílusban szóltam hozzátok.

Újra ennek a blognak a csapdájába sétáltam.

Persze nem felejtett el összecsapódni.

Nem is olyan régen, belegondoltam, hogy ez a blog egy teljes átalakulást szemléltet.

Amikor még nem is tudtam helyesen írni...

Amikor még egy tudatlan ember voltam...

3 év alatt ennyit változtam volna? Nem is olyan régen, még kb. 10 évesen indítottam el a blogot, 2011-ben.

Most pedig újra a tágra nyitott kapujában állok, és egy sötét kéz húz befelé.

Ennek a sötét kéznek tulajdonosa is van: A szeretet.

Rájöttem, hogy ezt a blogot egyszerűen nem lenne szívem kitörölni.

Úgy tekintek rá, mint egy publikus emlékre, amely bár zavarba ejtő, ugyanakkor mosolyt is képes csalni az arcomra.

Egy emlékre, ami biztosít afelől, hogy az ember tényleg képes megváltozni.

Ezalatt a pár röpke év alatt sok mindent megtudtam, megértettem, átéltem.

Már nem csak egy üresfejű, tudatlan ember vagyok, aki tengeti a napjait eme Internetnek nevezett dolgon.

Kérlek, ne higgyétek azt, hogy én most fel akarok vágni azzal, hogy ezeket kijelentem. Tény és való, hogy büszke vagyok magamra, de ez nem jelenti azt, hogy mindent tudok.

Még mindig tudatlan vagyok. De már kevésbé.

Ez már haladás.

Akinek nem inge....

(Megjegyzem, hamarosan felteszek pár történetet, amiket még akkor írtam, mikor nem tudtam aludni.)

Üdv

Üdv. Basszus egyre jobban szégyenlem a pofám hogy milyen idióta voltam anno :D Buta kis 8 éves ^^" ....... Őő... .... Mit akartam... Sajt.

Lezárult egy hét

Ahoj! Vagy ki mit akar. Szerdától szerdáig tartott ez a röpke kis szünet. Az olvasónapló beadása és a kötelező olvasmány felmondása már nem is kicsit a nyakunkon lóg. Lusta vagyok naponta írni, na meg fáradt. De, mivel ez a nap egyike a felejthetetleneknek, kénytelen vagyok legépelni. Mondjuk szinte minden napom felejthetetlen, de vegyétek úgy, hogy ez egy kiemelt nap :) Kezdjünk is neki.

 

Éjszaka 01:29

Felébredek, ugyanis átaludtam a délutánt. Leültem kómásan a gépem elé, és észrevettem, hogy amíg én szunyáltam, bekapcsolódott a gép, így a barátnőm azt hitte, hogy fent vagyok. Itt van pl az, hogy fél óráig csengetett, amitől felébredtem de lusta voltam felállni, mire felálltam, az idegesítő zaj abbamaradt. Szóval egészen eddig, amíg ezt leírom, addig ébren voltam (jé pont most jött fel a barátnőm, Viola a neve, én nee-sannak hívom ami nővért jelent :) ). Na szóval 07:00 körül neki álltam öltözködni, satöbbi satöbbi. 07:40 körül kivágódtam az ajtón és tartottam a suliba. Úton hátra-hátra néztem, hátha ott vannak a barátnőim, de semmi. Mikor beléptem az osztályba, úgy 6 lány volt ott, senki más. Megszólaltam, hogy ,, Mi ez az üres terem?" erre jött a válasz: ,,Nem tom'." Ezzel sokra mentem mondhatom. Első óra: Term. ism. Az akkori tanárkémlelőink akik aznap egyben a hírszerzőnk is, ordibálva bejött az ajtón:

- NINCS ITT A TANÁR! NINCS ITT!!!!!!

Felvágódtunk a padokból, a székek eldőltek, és táncot jártunk. Ekkor betoppant a helyettes tanár... (upszlika).

Rendesen csináltuk az órát, 11 vs 9-es arányban nyertünk, h egyedül csináljuk meg a feladatokat (naná, hogy senki sem csinálta meg C:). -Szünet- Matek. Az egyik o. társamnak most kellet megírni a tz-jét, így foreveralónba nyomathattuk a m.f-ben a feladatokat (persze padtárspajtással összedobtuk amink van :D). - Tízórai - 5-en rohannak a pékeshez. Én ülök. Ekkor felpattanok:

- Ja tényleg, nekem is vennem kéne o.o

Rohanok, de elfelejtettem, hogy matekon levettem az övtáskám, amiben a pénzem van. Félúton eszembejut, fékezek és visszarohanok majd ki újra az ajtón immáron az övtáskám társaságában. Futás közben felszereltem a derekamra, majdnem összeütköztem az angol tanárral -upsz- és kicsapódtam. Bla bla bla, megvolt a kajaszünet. Ezután jött a töri, amíg a tanár magyarázta azt amit nem kellett volna, én megcsintem az 1-2 órával későbbre kellő munkafüzeti anyagot is. -szünet- Hohó, természet. Firkáltam anime szemeket, figurákat, meg ehhez hasonlókat. A tanár kiszúrta ezt, és mondta:

- Hédi, te mit csinálsz?

Erre én:

- É-én csak a könyvet  olvastam! - mázli, hogy könyvmöly típus vagyok és ez hihető.

- Rendben.

Ezt megúsztam. Előkerestem a könyvem, ami persze a táskám legalján volt. Ezután... Áh... Szünet? xD Jött a 2 plusz óránk, a német. Extra hosszú szüneteket kapunk, szóval jól elütöttük az időt. Például nemrég az ablak mellett ülők padjánál észrevettek jópár vöröshangyát, és a fiúk beledobtak egyet az egyik lány üdítőjébe. Észreveszem, hogy a fiúk lesik az üvegét, és elkezdik:

- NINCS OTT A HANGYA! EZ MEGITTA!!!!!!!!!!! - hangos röhögés

Röhögés. Ekkor az egyik srác legurult a padról magával sodorva két széket xD Ezután kitaláltak olyat, hogy ,megkérik' a lányok kezét. Persze én elbújtam, de ekk megszólal az egyik:

- Vedd el őt! Nézd, szőke cica!

Na itt robbantam. Szinte fénysebességgel ott termettem előtte egy jó vastag könyvvel. *csetepaté szünet? o.o*

Lusta vagyok többet írni. Fáj a karom. Fáradt vagyok. Annyit mondhatok.... Hogy képzeljétek, itthon vagyok! *-* xDD Na sziasztok! Nem felejtettem el az anime op.okat vagy endingeket *-*

Jó jegyeket, és sziasztok! :)